Idén immár 95. alkalommal került megrendezésre az Ünnepi Könyvhét június 13-a és 16-a között. Ünnepi alkalom ez az Alföldi Nyomda számára is, hiszen ilyenkor a pultokra kerülő könyveknek egy jelentős része a mi gépeinkről került le. Ezek a kötetek a mi kollégáink szaktudását, kezük munkáját dicsérik.
Hagyományainkhoz híven a debreceni Csapó utcai könyvheti forgatagban idén is látvány-nyomdát működtettünk a pavilonunkban A 19. századi kézi sajtón ezúttal Kossuth Lajosnak a debreceni polgárokhoz az Országgyűlés 1849. januári Debrecenbe költözése alkalmából írott levelét nyomtattuk ki az érdeklődőknek.
Nem sokat várat magára a következő kitelepülésünk sem: június 22-én a Múzeumok éjszakája alkalmából a Nagytemplomban működtetjük a sajtót: a Függetlenségi Nyilatkozat Kossuth Lajos kézírásával készült első oldalát fogjuk nyomtatni a látogatóknak.
A Múzeumok éjszakájának egy másik programjában is részt veszünk: a Református Kollégium Nagykönyvtárában fél éven keresztül látogatható „Makropaedia – a könyv kortárs olvasata” című kiállításon munkatársaink tartanak tárlatvezetést este 10 órától.